top of page
Search

FOGTECHNIKAI GYÁRTÓK KIHÍVÁSAI FEJLŐDŐ ORSZÁGOKBÓL ÉRKEZŐ CÉGEK ÁLTAL


Számos alapvető okra vezethető vissza a fogtechnikai CAD/ CAM piac növekedése: jelenleg 160m foghiányos ember és Európában és az USA-ban. Az idősödő népesség is a fogak elvesztése irányába mutat, míg kezelésben résztvevők aránya évente mindössze 10% a legfejlettebb országokban is.

A három fő termék szegmensből a Koronák és Hidak jelentik a piac nagyobb részét, 4,4 md Eurót 2018-ban. A Koronák és Hidakon belül is a cirkónium irányába tolódik el a piac. A CAD/ CAM előállítású pótlások 15%-al nőnek, míg a PFM fém pótlások növekedési aránya mindössze 1%. A következő 1-2 évben arra számítunk, hogy a CAD/ CAM piac méretében meg fogja haladni a PFM piacot. Hosszabb távú előrejelzésünk 8-10%-os éves növekedés stabilizálódását mutatja 2023-ig.

Hagyományosan ez a technológia-intenzív iparág nyugati gyártók kezén van, de újabban komoly kihívásokat jelentenek fejlődő országból érkező versenytársak. Új piaci belépő kemény versenyre számíthat a piacvezetők miatt, valamint a nagy tapasztalattal rendelkező utángyártott alapanyaggyártó specialisták miatt is. A hagyományos piacvezetők részesedése csökken, néhány sikertényező határozza meg a jövő piacvezetőit. Új belépőknek át kell lépniük az olcsóság imázsán, megoldani a disztribúciós kihívásokat, Ügyfélszolgálatot üzemeltetni, valamint elmagyarázni a vevőkörnek, vajon miért próbálják ki éppen az ő termékeiket.

Ez a Top Tier Consultants tanulmány részletezi milyen stratégiákat követhetnek az új piacralépők és megnevezi a jövő lehetséges győzteseit és veszteseit a CAD/ CAM piacon.


A teljes dokumentum megkapható kérés ellenében

Comments


Commenting has been turned off.
bottom of page